Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
A Csémy házaspárral
1988
A fotó tulajdonosa:
Liptai Lothár ↗
(sz. 1933. Dunamocs): felvidéki magyar református lelkész, vallástudományi szakíró. 1979-től nyugdíjazásáig Svájcban szolgált. Szolgálati helyek: Rimaszombat, Vaján, Érsekújvár, Roggwil (Svájc)
Ezen a fényképen Csémy Lajos professzorral és a feleségével kirándulunk Svájcnak azon a
részén, amely olasz nyelvű – Ticino 1988-ban.
A rendszerváltozásig nem látogathattam haza, de azért a családtagokkal és a régi, itthon
maradt barátokkal tartottuk a kapcsolatot levelezés útján és telefonon. Mindjárt a 80-as évek
elején meglátogattak a Czirfusz gyerekek, a rendszerváltás után pedig az első, aki
meglátogatott Roggwilben, Erdélyi Géza volt, a másik lelkésztársam, jó barátom, Nagy
Menyhért a családjával. Voltak más kedves látogatóim is: Koncsol László és a felesége, Laky
Árpi a felségével, Czirfusz Gabi a feleségével, Görözdi Miklós a családjával és Kucsera Klári.
Ők mindnyájan osztálytársaim voltak valamikor a gimnáziumban. A ´90-es évek második
felében a régi jó barát, Kis Nándi is meglátogatott, sőt Lejkó Zoli is, aki szintén lelkésztársam
volt.
Egyéves koromban
1934, Dunamocs
Liptai Lothár
Dunamocsi képeslap
1940-1945 között, Dunamocs
Liptai Lothár
Dunamocsi képeslap
1940-1945 között, Dunamocs
Liptai Lothár
Baráti körben
1950-es évek második fele, Prága
Liptai Lothár
Velencében
1950-es évek vége, Olaszország, Velence
Liptai Lothár
Görögországban
1950-es évek második fele, Athén
Liptai Lothár
Törökországban
1950-es évek második fele, Isztambul
Liptai Lothár
Gimnazista osztálykép
1953, Rév-Komárom
Liptai Lothár
Ifjú házasok
1965, Szalóc
Liptai Lothár
A Csémy házaspárral
1988, Svájc, Ticino (Tessin)
Liptai Lothár
Menyus barátommal
1989, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
A Widmer házaspárral
1990-es évek, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
60 évesen
1993, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
A Haffer házaspárral
1993, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
Koncsol Lászlóval
2003, Pozsony, Szlovákia
Liptai Lothár
Barátok
2004, Érsekújvár, Szlovákia
Liptai Lothár
Búcsúlevél
1979. július 31., Backnang, Németország
Liptai Lothár
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
