Buffalói presbitérium

Buffalóból hamar kellett jönni, mert a feleségemnek a torka elkezdett duzzadni, és az orvos azt mondta, hogy ez az éghajlat nekünk nem jó. „Tessenek elmenni innen, másfajta vidékről jöttek maguk ide” Mondom: „Pennsylvaniában semmi ilyen nem volt.” „Menjenek oda vissza.” Emlékszem, édesanyámnak írtam levelet január 20. körül. Lehetett már éjjeli tizenegy óra. Mint az öklöm, olyan havak estek, cikázott a villám, zengett az ég. Megírjam-e édesanyámnak, hogy itt ilyen idő van? – töprengtem. Ha más elolvassa a levelet, még azt hiszi, Béla a jó dolgába már nem tudja, mit írjon. Ugyanakkor megszólalt a telefon: „Áldás, békesség! Itt Berecz Árpád. Béla, alszol-e? Mennyi pénzt kapsz te ott Buffalóban?” Mondom neki: „Talán felemelik hatszáz dollárra a fizetésem”. – „Mennyire? Na, fiam, Kalamazoo Michiganban megüresedett a lelkészi állás, és a kalamazooi presbiterek utánad érdeklődnek”. – „De – mondom – nem vagyok itt még csak vagy másfél éve”. – „No és? – felelte. – Neked a családodat kell nézned. Ott a lelkész eddig kapott ezer dollárt havonta, neked, ha odamégy, megadják az ezerkettőt”. Nem tudtam odamenni. Nem tudtam az emberektől Buffalóban még megválni.