Érettségi tabló
Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő

Érettségi tabló

Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke ↗
A fotó tulajdonosa:
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke ↗
(sz. 1930. Jablonca, Rozsnyói járás): ny. ápolónő, Újpál Árpád felvidéki magyar református lelkész özvegye.
Ez az érettségi tablónk. Ebből a sok tanárból öt lelkész volt, mert minden vallásból voltak osztálytársaim. Popovics Hella, Popovics Szilárd Konstantín görög-keletiek voltak, Weiszer Elek evangélikus. Rendes református nevelőintézetben ez így van. Szerepel a tablón Papp István vallástanárunk is, akit szerettem volna, hogy megeskessen. De akkor arról szó sem lehetett, Magyarországról nem jöhetett. Volt érettségi találkozónk, de én arra 1953-ban nem mehettem el. A 15 éves találkozóra elmehettem volna, mert akkor már adtak engedélyt, de pont akkor volt a második érettségim, amikor a találkozó. Nem tudtam elmenni. Később már nem volt találkozónk, majd csak az 50 éves, azon részt vettem. Az közvetlenül férjem,Árpád halála után volt, oda már csak egyedül tudtam elmenni. Mészáros Lenke (alulról a harmadik sorban balról a második) volt az, akinél összeismerkedtünk Árpáddal. Ők ott laktak a parókia mellett, ott volt péküzletük. Óváry Marika (Óváry Zoltán lánya) közvetlenül mellettem balra látható. Ő volt a legjobb barátnőm.
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola