Négy testvér
Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő

Négy testvér

1970-es évek
Erdélyi Géza
A fotó tulajdonosa:
Erdélyi Géza
(sz. 1937. Abara): ny. felvidéki magyar református lelkipásztor, művészettörténész, 1996-2008 között a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.
Az egyetlen lány köztünk Lia a jobb oldalon, mellette Zsolt bátyám, utána Pál öcsém és végül a bal oldalon vagyok én. Zsolt irodalmárnak készült, de érdekes módon nem vették fel az egyetemre. A húgomat és az öcsémet is végigkísérte a származásából adódó hátrány. Az biztos, hogy a testvéreim, anélkül, hogy én most az ő vállukat veregetném, - hiszen nyugodjon a bátyám és a húgom már meghalt, csak az öcsém él velem együtt-, én úgy ítélem meg ma is, hogy mind a hárman tehetségesebbek voltak, mint én, és annak ellenére nem tanulhattak. Istennek legyen hála, mindennek ellenére megtalálták a helyüket és a boldogulásukat az életben.
Korábbi találatok
Konfirmáció Mérán
1988, Magyarország, Méra
Pohóczky Béla
A Csémy házaspárral
1988, Svájc, Ticino (Tessin)
Liptai Lothár
A Widmer házaspárral
1990-es évek, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
Konfirmáció Hanván
1993., Felvidék, Hanva, Szlovákia
Erdélyi Géza
A Haffer házaspárral
1993, Roggwil, Svájc
Liptai Lothár
Püspökszentelés után
1996, Komárom, Magyarország
Erdélyi Géza
A serkei templomban
1999, Felvidék, Serke, Szlovákia
Pohóczky Béla
Konfirmáció
1999, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Koszorúzás
2000, Perth Amboy
Erdélyi Géza
Köztársasági elnökök látogatása
2001, Felvidék, Rimaszombat
Erdélyi Géza
A jövő nemzedéke- unokáimmal
2002, Felvidék, Rimaszombat
Erdélyi Géza
Búcsú utolsó szolgálati helyemtől
2004, Alsópokorágy, Felvidék, Szlovákia
Ibos Dezső
Szlovéniai lelkészek között
2008, Felvidék, Muraszombat
Zászkaliczky Pál
Az 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulóján
2008, Szlovákia, Tornagörgő
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Az 1848/49-es forradalom és magyar szabadságharc évfordulóján
2008, Körtvélyes, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Aranydiploma
2009, Budapest, Magyarország
Zászkaliczky Pál
A perjései evangélikus oltár előtt
2010, Magyarország, Perjése
Pohóczky Béla
Egykori híveim között
2010, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Árpád fiam családjával
2012, Betlér, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Igehirdetés előtt
2013, Felvidék, Rimaszombat
Erdélyi Géza
A Nyugat-Kassai Egyházmegye Közgyűlése
1961/62, Kassa, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola