Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
A Jabloncai Református Egyházközség temploma
A képen szerepelnek:
A fotó tulajdonosa:
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke ↗
(sz. 1930. Jablonca, Rozsnyói járás): ny. ápolónő, Újpál Árpád felvidéki magyar református lelkész özvegye.
Ez a kép 1938 után készült. Onnan tudom, mert a magyar zászló ott van a templomon.
Kifüggesztették, és ameddig a szél szét nem tépte, addig ott is maradt.
Szülőfalum, Jablonca lakossága 80-85 százalékban református volt, pár család volt csak
katolikus. Felekezetközi viszályok nem voltak, de vegyes házasságok sem nagyon.
A katolikusok rendszerint, más faluból hoztak asszonyt, a lányok pedig, az az egy-kettő más
faluba mentek férjhez. Volt egy érdekes eset. Az egyik református fiatalember 1929-30 táján
– akkor már édesapám volt ott a lelkész – elvett egy katolikus lányt, és Jabloncán, a tiszta
református faluban ő adott reverzálist. Akkor ennek igen nagy volt a visszhangja. A
házasságból két fiú született, akik így természetesen katolikusok lettek, de mire konfirmandus
korba kerültek, az édesanyjuk áttért reformátusnak – a gyermekek vették rá. Emlékszem, hogy
Kati néni járt is templomba, és úrvacsorázott is.
Búcsú az óvodától
1939, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
A Jabloncai Református Egyházközség temploma
1938 után, Jablonca, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
