Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Gyermekeim
A képen szerepelnek:
A fotó tulajdonosa:
Liptai Lothár ↗
(sz. 1933. Dunamocs): felvidéki magyar református lelkész, vallástudományi szakíró. 1979-től nyugdíjazásáig Svájcban szolgált. Szolgálati helyek: Rimaszombat, Vaján, Érsekújvár, Roggwil (Svájc)
A két gyerek, Levente és Tünde vannak a fényképen a kedvenc játékukkal, a lovacskával. A
kép otthon, a vajáni parókián készült. 1965-től voltam itt segédlelkész, és 1967-ben történt a
lelkészi beiktatásom. Varga Imre püspök úr iktatott be.
A gyerekeink itt jártak óvodába, hagyományos értelemben Vaján tekinthető a
szülőfalujuknak, ez ivódott otthonként mindnyájunkba. A feleségem, amikor már nagyobbak
voltak a gyerekek, nem ment vissza tanítani, mert mint lelkészfeleséget az iskola lassan
kezdte diszkriminálni, és nem vették őt vissza. Otthon maradt a háztartásban, és a
gyermekneveléssel foglalkozott. Kedvenc kedvtelése továbbra is a népi tánc volt.
Vasárnapi iskola
1946, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Édesanyám menyasszony korában
1928, Miskolc
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
A szkárosi parókia udvarán
1951, Szkáros, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
A fiúkkal Berzétén
1960, Berzéte, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Esküvői képünk
1965. szeptember 26., Felvidék, Szalóc, Szlovákia
Erdélyi Géza
Gyermekeim
1970-es évek eleje, Szlovákia, Vaján
Liptai Lothár
Dr. Nagy Károly történésszel
1996., Felvidék, Hanva, Szlovákia
Erdélyi Géza
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
