Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
A pozsonyi presbitérium
A képen szerepelnek:
A fotó tulajdonosa:
Nagy Béla
(sz. 1930. Perbete): felvidéki magyar református lelkipásztor. Szolgálati helyek: Rimaszombat, Pozsony, Bátorkeszi.
A pozsonyi református templom felavatásának az 50. évfordulóján 1963-ban már én is ott lehettem, hála a Jó Istennek. Az első számú lelkész Maťašík András esperes volt (a 2. sorban jobbról az 1.), én voltam a segédlelkész (az 1. sorban balról az 1.). A pozsonyi református gyülekezet velem együtt a legmélyebb hála és köszönet kinyilvánításával emlékezett meg mindazokról, akik lehetővé tették a gyönyörű templom felépítését.
Szüleim
1910-es évek, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Diplomaosztón
1959, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Munka közben
1977, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Lányom és a vejem
1990-es évek eleje, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Család
2008, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Pozsonyi káplánként a Maťašík családdal
1962, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
Pozsonyi káplánként
1962, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
A pozsonyi presbitérium
1963, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
Molnár Jánossal
1993 után, Pozsony, Szlovákia
Liptai Lothár
Koncsol Lászlóval
2003, Pozsony, Szlovákia
Liptai Lothár
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
