Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Gimnazista osztálykép
1953
A képen szerepelnek:
A fotó tulajdonosa:
Liptai Lothár ↗
(sz. 1933. Dunamocs): felvidéki magyar református lelkész, vallástudományi szakíró. 1979-től nyugdíjazásáig Svájcban szolgált. Szolgálati helyek: Rimaszombat, Vaján, Érsekújvár, Roggwil (Svájc)
Az elemi iskola befejezése után a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban folytattam a
tanulmányaimat. A szüleim eleinte, amikor elkezdtem a gimnáziumot, Dunamocson laktak, de
később eladták a családi házat, és beköltöztek Komáromba, a Kalapos utcába. Ez a ház nem
volt messze a gimnáziumtól, így gyalog jártam iskolába.
Ez egy gimnáziumi osztálykép. Az első álló sorban jobb kéz felől öltönyben én vagyok az
első. Mellettem Laky Árpi, mögöttem Czirfusz Gábor barátom áll. A lány a fényes köpenyben
Schlaar Margit. Az alsó sorban fekszik Markovics Béla, aki szintén jó barátom volt. Vegyes
osztályunk volt, ide jártak fiúk, lányok egyaránt. Ez egy jó osztályközösség volt, az ott
született barátságok a mai napig is tartanak. Kis Nándi, Czirfusz Gábor még mostanában is
gyakran meglátogatnak.
A gimnazista éveimben egyszer elindultunk a barátommal, Hilbert Jóskával (Szepivel) egy
többnapos kerékpártúrára, és bejártuk Közép-Szlovákiát. Volt egy zöld kenum is; a
barátaimmal jártam evezni. Egyszer ősszel a hidegben fel is borultunk Markovics Bélával,
megmártóztunk a hideg vízben. Búvárkodni is jártunk a körülbelül tíz méter mély csicsói tóra.
Búvárfelszerelésünk nem volt, csak szemüvegünk, viszont békauszony volt a lábunkon és a
légzőpipa a szánkban.
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
