Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Karácsonyi körlevél
1982
A képen szerepelnek:
A fotó tulajdonosa:
Pohóczky Béla ↗
(sz. 1940. Harmac): ny. felvidéki magyar református lelkész. Szolgálati helyek: Cleveland, Dayton, San Francisco (USA), Novaj, Méra (Magyarország), Gömörhorka, Serke (Szlovákia)
Minden ünnep előtt a lelkipásztor, ha nem tudott elmenni – mert óriási távolságok voltak –,
küldte a levelet a gyülekezet tagjainak. Én ilyen pásztori levelet küldtem a családoknak:
„Christmas pastoral letter”. Az egyik fele angol, a másik magyar. Ami nekem éppen kellett,
például a grafikákat, kivettem máshonnan, de a fejlapot úgy vettük meg a Bible Bookstore-ban,
a Biblia Könyvesboltban. Ez a gyülekezeti újság tartalmazta az istentiszteletek rendjét – „angol
nyelvű ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással” – és egy hívogatást a magyar nyelvű
istentiszteletre: „Szeretettel kérjük Testvéreinket, hogy idejében szíveskedjenek látogatni
istentiszteleteinket. Szép meleg templomunk kitárt ajtókkal vár bennünket. Most ne találjunk
kifogásokat, addig jöjjünk, amíg lehet. Eljön az az idő, amikor szeretnénk jönni, és már bizony
nem tudunk. Senki odahaza ne maradjon az istentiszteletek ideje alatt, áron is vegyük meg az
alkalmakat. Isten házába várunk szeretettel.” Mindent kihasználtam, amit tudtam: „beloptam”
Ady Endre karácsonyi verseit, karácsonyi grafikákat, stb. A gyülekezeti hírmondó része volt az
anyagi beszámoló „Pénztári könyv” címmel: „Amíg idő van, hozzuk rendbe kötelességeinket”
– írtam. A karácsonyi külön-adományok számára borítékot mellékeltem. Távolból a
szeretteimre emlékezve egy kis verset is költöttem: „Kicsi puha hópelyhecskék / takarjátok be
a mezőt; / Csendben, lágyan fedjétek be / a harmaci temetőt! / Kedveseim, édesapám / és
testvérem / ott nyugszanak csendesen. / Hideg télben, / fagyos szélben / ne fázzanak odalenn!”
Hát ez volt egy levél. Ábrahám Dezső azt mondta: „Te ne várj ilyet senkitől!” Mondtam is neki,
hogy ezt el kell kezdeni összeállítani időben, nem előtte való nap.
Korábbi találatok
További találatok
Elemi iskolásként
1940, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Dunamocsi képeslap
1940-1945 között, Dunamocs
Liptai Lothár
Dunamocsi képeslap
1940-1945 között, Dunamocs
Liptai Lothár
A család idősebb tagjai
1940, Jablonca, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Nyári piknik
1940, Jablonca, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Testvérek
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Négyen
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Nagymamám háza Jabloncán
1941, Jablonca, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
A Tóth Pál Református Nőnevelő Intézet Internátusának növendékei
1941, Miskolc
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Református elemi népiskola
1941, Felvidék, Szlovákia, Uzapanyit
Ibos Dezső
Szüleim
1942, Jablonca, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Édesapám három gyermekével
1943, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Édesanyám
1940-es évek közepe, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Gyűjtőtáborban
1945, Lübeck, Németország
Nagy Béla
Édesapám
1940-es évek közepe, Abara
Erdélyi Géza
Kollégistaként
1948, Gyönk
Nagy Béla
Érettségi tabló
1948, Magyarország, Miskolc
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Anyósom
1948, Magyarország, Miskolc
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
A Gyönki Református Gimnázium diákja
1949
Nagy Béla
Baráti körben
1950-es évek második fele, Csehország, Prága
Liptai Lothár
Esküvői képem
1950, Rozsnyó, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Édesapám
1950-es évek, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
Konfirmációm
1950, Abara, Felvidék, Szlovákia
Erdélyi Géza
Szüleim
1950-es évek, Magyarország, Ónod
Harmaci fiúk
1950 körül, Harmac
Pohóczky Béla
Baráti körben
1950-es évek második fele, Prága
Liptai Lothár
Velencében
1950-es évek vége, Olaszország, Velence
Liptai Lothár
Görögországban
1950-es évek második fele, Athén
Liptai Lothár
Törökországban
1950-es évek második fele, Isztambul
Liptai Lothár
A szkárosi parókia udvarán
1951, Szkáros, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Bodor Ádámmal
1951 körül, Erdély, Kolozsvár, Románia
Bustya Dezső
Harmaci iskolások
1952, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
A gimnáziumi tánccsoport
1953, Felvidék, Kassa, Szlovákia
Erdélyi Géza
Gimnazista osztálykép
1953, Rév-Komárom
Liptai Lothár
Fellépés után
1953, Komárom, Magyarország
Erdélyi Géza
Konfirmációi emléklapom
1954, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
Harmaci házunk
1954, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
Teológusként
1954, Prága
Nagy Béla
Érettségi képem
1954, Komárom, Magyarország
Erdélyi Géza
Egyetemi évek
1955, Csehország, Prága
Liptai Lothár
Tanulmányúton Debrecenben
1955, Debrecen
Nagy Béla
Első államvizsgám után
1956, Prága
Erdélyi Géza
Az Újpál család
1957, Rozsnyó, Szlovákia
Újpál Árpádné sz. Lenkey Lenke
Szüleimmel és öcsémmel
1957, Abara, Felvidék, Szlovákia
Erdélyi Géza
Teológus barátaimmal
1958, Csehország, Prága
Nagy Béla
Varga Imre püspök úr családjával
1958, Rimaszombat, Szlovákia
Nagy Béla
A Comenius Fakultás hallgatói
1959, Csehország, Prága
Ibos Dezső
Katonaruhában
1959, Csehország, Most
Pohóczky Béla
Katonai szolgálat
1959, Csehország, Most
Pohóczky Béla
Katona egyenruhában
1959
Erdélyi Géza
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
