Emlékül a lányoktól

„Emlékül a lányoktól: Icától, Lubától és Pólitól” – ez a kép teljes címe. 1966-ban Rimaszombatban brigádoztam, és a lányok körülvettek. A rimaszombati konzervgyár igazgatója és a párttitkár sorba állítottak minket. Én a sor utolján voltam. Végigkérdezték, ki minek tanul: orvosok, mérnökök... Mikor rám került a sor, kérdezik: „Te hol tanulsz?” – „Evanjelická bohoslovecká fakulta, Praha, Jungmanova 9 – Protestáns Teológiai Kar, Prága, Jungman utca 9”. Megszeppent az igazgató: „Vy budete farárom? – Ön lelkipásztor lesz?” Összesúgtak a többiekkel, majd megszólaltak „Tak páni doktory, inžiniery, vy môžete odísť, a pán farár ide s nami. – Doktor urak és mérnök urak, önök elmehetnek, a tiszteletes úr pedig jöjjön velünk!” Hát hova visznek ezek engem, kérdeztem magamban. „Tiszteletes úr, van egy kis ideje?” – szólítottak engem. „Ja som este neni farár! – „Én még nem vagyok lelkész.” „To už jedno. Poďte s nami na pivo, a tam sa podebatujeme! – Az most mindegy. Jöjjön el velünk egy sörre, és ott elbeszélgetünk!” Bementünk a sörözőbe. Ők féldeciztek, én söröztem. „Hova tennénk el magát?” – kérdezték. „Nekem mindegy, én harmaci fiú vagyok, falusi. Én mindenféle munkát végzek” – mondtam. „Jó lesz-e, ha főnöknek tesszük oda, ahol eresztik a dzsemet? Lyányok lesznek ott a keze alatt”. – „Nekem mindegy, felelősség lesz az is” – válaszoltam. Hát odahelyeztek, és délután a kettes busszal hazajöttem. „Magának ez is be van számítva, ez volt a felvételi”– ezzel bocsátottak útnak.