Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Jókai parókia és templom
A fotó tulajdonosa:
Borza Zoltán ↗
(sz. 1931. Dunaradvány, Komárom vm.): ny. felvidéki magyar református lelkipásztor. Szolgálati helyek: Komárom, Pozsony, Hardicsa, Bacska, Sókszelőce, Hetény
Amikor Jókára került édesapám, nem volt megfelelő lelkészlak. A mostani missziói központban egykor egyházi alapiskola működött, mellette volt a tanítói lakás, és abban lakott a lelkész a családjával. Elég szűkös volt, mert csak két szoba volt benne: egy nappali és egy hálószoba. Az előszobában édesapám az irodáját rendezte be. De a gyülekezet úgy döntött, hogy új parókiát épít, ami nagy dolog volt akkoriban. Ha nem volt kapcsolata az embernek – különösen a magyar gyülekezeteknek –, nem tudott lépni az építkezés területén. Pozsony kerületi székhely is volt, és édesapámnak voltak ott jó ismerősei, magyarok és szlovákok. Erre nagy szükség is volt az építkezési engedély megszerzése miatt, és édesapámnak akadt egy világi ismerőse, aki, nem tudom, hogyan, de végül elintézte neki az engedélyt a parókiaépítésre. A hívek kétkezi munkájukkal járultak hozzá az építkezéshez, vagy adományokat adtak a költségek fedezésére. Az első években, különösen, mikor odakerültünk, micsoda karácsony esték voltak! A fél gyülekezet odajött az ablakunk alá és énekelte a karácsonyi énekeket. Ez az ötvenes, de még a hatvanas években is így volt.
Családi kép Jókáról
1954, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Öcsém
1960-as évek, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Jókai parókia és templom
1964, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
