Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Családi kép Jókáról
A fotó tulajdonosa:
Borza Zoltán ↗
(sz. 1931. Dunaradvány, Komárom vm.): ny. felvidéki magyar református lelkipásztor. Szolgálati helyek: Komárom, Pozsony, Hardicsa, Bacska, Sókszelőce, Hetény
Édesapámat 1949-ben választotta meg a jókai gyülekezet lelkészének, és egészen haláláig, 1973-ig hűségesen szolgálta őket. A kép a parókia előtt készült. Balról jobbra az édesanyám, Dániel öcsém, édesapám Borza Zoltán, a nővérem Erzsébet és én. Jókán jelentős számú katolikus élt, így a református gyülekezet kis létszámú volt. Édesapám elég jó bibliakört tartott a hívek számára, ezeken itt-ott én is részt vettem. A napi igét mindig kiválasztották a Bibliából, édesapám azt elmagyarázta a híveknek, aztán pedig elég kötetlenül beszélgettek róla.
Testvérek
1937, Csehország, Prága
Cséplő Ferenc
Szüleim sírjánál
1952, Felvidék, Réte, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Géza öcsém
1948, Franciaország, Lievin
Cséplő Ferenc
Diplomaosztón
1959, Felvidék, Pozsony, Szlovákia
Cséplő Ferenc
Édesapám a dunaradványi gyerekekkel
1936, Dunaradvány, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Édesapám a dunaradványi gyülekezet nőtagjaival
1936, Dunaradvány, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Beretkén a családdal és más gyerekekkel
1941, Beretke, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Családi kép Jókáról
1954, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Erzsébet nővérem esküvői képe
1960, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Öcsém
1960-as évek, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Öcsémmel
1937, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
A család udvarán
1940, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Testvérek
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Négyen
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Édesapám három gyermekével
1943, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Négy testvér
1970-es évek, Felvidék, Kassa
Erdélyi Géza
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
