Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Vasárnapi iskolás kirándulás
A fotó tulajdonosa:
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán ↗
sz. 1933. Komárom; ny. könyvelő, presbiter, 1989. után a Protestáns Nőegylet vezetőségi tagja, a diakóniai munkát – főleg idősgondozást – végző komáromi Élő Víz pénzalap létrehozója.
Ez egy nyári délutáni vasárnapi iskolás kirándulás. Minden évben volt ilyen kirándulás, csak sajnos 1948 után már nem sokáig lehetett a vasárnapi iskolába járni. Itt már én is segítő voltam; többen vigyáztunk a kicsikre meg játszottunk, labdáztunk velük. Mi, idősebbek a hátsó sorban vagyunk. A felső álló sorban jobbról a hatodik vagyok én, mellettem az ötödik Kopócs Gabika. Ő meg a Rajczyné Tuba Mártika volt, akivel szintén együtt konfirmáltam, és együtt gyerekeskedtünk. Mártika az álló sorban jobbról az első.
Csecsemőkori fényképem
1933, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Búcsú az óvodától
1939, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Szüleim és én
1938, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Szabadságon a Dontól
1942, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Vasárnapi iskola
1946, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Konfirmációm
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Ifjúsági bibliakör
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Vasárnapi iskolás kirándulás
1948, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Kitelepítés, búcsú a családi háztól
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
A Jókai utcai lakás előtt a szüleimmel
1960 körül, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
