Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő
Ifjúsági bibliakör
A fotó tulajdonosa:
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán ↗
sz. 1933. Komárom; ny. könyvelő, presbiter, 1989. után a Protestáns Nőegylet vezetőségi tagja, a diakóniai munkát – főleg idősgondozást – végző komáromi Élő Víz pénzalap létrehozója.
A konfirmáció után – mint nagylányok – már ifjúsági bibliakörbe jártunk, és akik az előző évben konfirmáltak, azok is hozzánk csatlakoztak. 1950-ig jártunk bibliakörbe, azután sok fiú elkerült Komáromból. A fiúk általában Magyarországra mentek át főiskolára tanulni, de a lányok közül is voltak, akik elkerültek innét. Az első sorban állók között baloldalról a hatodik vagyok, mellettem áll Galambos tiszteletes úr idősebbik lánya, Mártika. A második sorban balról a legelső Mézes László. Bihary Mihály unokatestvérem, aki lelkész lett később, a hátsó sorban balról a harmadik. Mórocz Ernő martosi lelkész az ötödik a hátsó sorban balról.
1947-től 1950-ig jártunk bibliakörbe, de azután sok fiú – mint az unokabátyám és a többiek is – elkerült iskolába. A fiúk általában Magyarországra mentek át főiskolára tanulni, de a lányok közül is voltak, akik elkerültek innét.Géza öcsém
1948, Franciaország, Lievin
Cséplő Ferenc
Vasárnapi iskola
1946, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Konfirmációm
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Ifjúsági bibliakör
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Vasárnapi iskolás kirándulás
1948, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Kitelepítés, búcsú a családi háztól
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Kitelepítés, búcsú a családi síroktól
1947, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola
