Rozsnyói konfirmáció
Diavetítés
Nagyítás
Teljes képernyő
Normál képernyő

Rozsnyói konfirmáció

A képen szerepelnek:
Ibos Dezső
A fotó tulajdonosa:
Ibos Dezső
(sz. 1934. Uzapanyit): felvidéki magyar református lelkész. Szolgálati helyek: Gömörhorka, Rozsnyó, Komárom, Alsópokorágy.
Amikor 1985-ben jött a lehetőség, hogy mehetek Rozsnyóra, nem sokat gondolkodtam rajta, változtattam. 1996-ig szolgáltam ott, ami durván 11 év szolgálatot jelentett, és mellette 1986- tól be voltam választva a Zsinati Tanácsba, mint zsinati képviselő. A Calvin János Teológiai Akadémiára Csémy Lajos ajánlott be tanárnak 1990-ben. Egyszer jött egy felkérés a püspöktől, hogy vállalnám-e a tanítást. Azt válaszoltam, hogy igen, vállalom. Otthagytam Gömört, és lemondtam a zsinati funkciómról is, hogy a teológiai tanítást komolyan tudjam végezni.
Korábbi találatok
Édesapám 90 éves születésnapja 2.
1995, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
50 éves konfirmandus találkozó
1997, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Öcsém
1960-as évek, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Temetés Sókszelőcén
1963-1973 között, Felvidék, Sókszelőce, Szlovákia
Borza Zoltán
Protestáns Nőegylet
2000, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Nőegyleti kirándulás
2014, Felvidék, Izsa, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Jókai parókia és templom
1964, Felvidék, Jóka, Szlovákia
Borza Zoltán
Jelen
2015, Felvidék, Komárom, Szlovákia
Koronczi Dezsőné sz. Bihary Jolán
Templomszentelés Csallóközaranyoson
1990-es évek eleje, Csallóközaranyos, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Templomszentelés Beretkén
1995, Beretke, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Templomszentelés Beretkén 2.
1995, Beretke, Felvidék, Szlovákia
Borza Zoltán
Hetényi falunap – istentisztelet a templomban
1998, Felvidék, Hetény, Szlovákia
Borza Zoltán
Szüleim esküvői képe
1929, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Öcsémmel
1937, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Óvodások aratóünnepi fellépése
1939, Felvidék, Szlovákia, Tamási
Ibos Dezső
A család udvarán
1940, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Elemi iskolásként
1940, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Testvérek
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Négyen
1940, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Református elemi népiskola
1941, Felvidék, Szlovákia, Uzapanyit
Ibos Dezső
Édesapám három gyermekével
1943, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Édesanyám
1940-es évek közepe, Abara, Felvidék
Erdélyi Géza
Édesapám
1950-es évek, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
Konfirmációm
1950, Abara, Felvidék, Szlovákia
Erdélyi Géza
Harmaci iskolások
1952, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
A gimnáziumi tánccsoport
1953, Felvidék, Kassa, Szlovákia
Erdélyi Géza
Konfirmációi emléklapom
1954, Felvidék, Harmac, Szlovákia
Pohóczky Béla
Szüleimmel és öcsémmel
1957, Abara, Felvidék, Szlovákia
Erdélyi Géza
Esküvőm
1960, Felvidék, Losonc, Szlovákia
Ibos Dezső
Pozsonyi káplánként a Maťašík családdal
1962, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
Pozsonyi káplánként
1962, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
A pozsonyi presbitérium
1963, Felvidék, Pozsony
Nagy Béla
Ipolypásztói konfirmandusok
1964, Felvidék, Ipolypásztó, Szlovákia
Ibos Dezső
Esküvői képünk
1965. szeptember 26., Felvidék, Szalóc, Szlovákia
Erdélyi Géza
Bátorkeszi lelkipásztorként
1965, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Beiktatásom
1966., Felvidék, Szalóc, Szlovákia
Erdélyi Géza
Négy testvér
1970-es évek, Felvidék, Kassa
Erdélyi Géza
Gömörhorkai konfirmáció
1974, Felvidék, Gömörhorka, Szlovákia
Ibos Dezső
Az épülő bátorkeszi parókia előtt
1975, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Rozsnyói konfirmáció
1986, Felvidék, Rozsnyó, Szlovákia
Ibos Dezső
Szüleim
1986, Felvidék, Perbete
Nagy Béla
Konfirmáció Hanván
1993., Felvidék, Hanva, Szlovákia
Erdélyi Géza
1848-as zászló
1996, Felvidék, Serke, Szlovákia
Pohóczky Béla
Dr. Nagy Károly történésszel
1996., Felvidék, Hanva, Szlovákia
Erdélyi Géza
A serkei templomban
1999, Felvidék, Serke, Szlovákia
Pohóczky Béla
Konfirmáció
1999, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Legkisebb unokám, Bálint keresztelője
2001, Barka, Felvidék, Szlovákia
Ibos Dezső
Erdélyi Géza püspökkel
2001, Bátorkeszi, Felvidék
Nagy Béla
Köztársasági elnökök látogatása
2001, Felvidék, Rimaszombat
Erdélyi Géza
Vendégként az első szolgálati helyemen
1996., Felvidék, Szalóc, Szlovákia
Erdélyi Géza
További találatok
#19. század második fele#1910-es évek#1910-es évek első fele#1910-es évek második fele#1920-as évek első fele#1920-as évek második fele#1930-as évek első fele#1930-as évek második fele#1940-es évek#1940-es évek első fele#1940-es évek második fele#1950-es évek#1950-es évek első fele#1950-es évek második fele#1960-as évek#1960-as évek első fele#1970-es évek második fele#1980-as évek első fele#1990-es évek első fele#1990-es évek második fele#2000-es évek első fele#2000-es évek második fele#2010-es évek első fele#beiktatás#belmisszió#bibliakör#bizonyítvány#család#csoportkép#dokumentum#ébredési mozgalom#egyetem#egyházmegyei közgyűlés#elemi iskola#eljegyzés#első világháború#emigráció#emléktábla#érettségi#érettségi találkozó#esküvő#esperes#evangélikus#felhívás#gimnázium#gondnok#gyászjelentés#gyermekek#gyermekfoglalkozás#gyermekkor#gyülekezet#gyülekezeti kirándulás#házaspár#házastárs#helytörténet#hittan#ifjúsági munka#igazolvány#istentisztelet#katolikus legényegylet#katonaság#keresztelő#kinevezés#kirándulás#kitelepítés#kitüntetés#kollégium#konferencia#konfirmáció#könyv#koszorúzás#külmisszió#kulturális tevékenység#lelkész#lelkész beiktatás#lelkészcsalád#lelkészértekezlet#lelkészfeleség#lelkészházaspár#magyar világ#második világháború#megemlékezés#munka#múzeum#nagyszülők#népviselet#nőszövetség#nyilatkozat#oklevél#osztálytársak#óvoda#pápa#parókia#portré#presbitérium#püspök#református gimnázium#Református Kollégium#segédlelkész#sport#szülőház#szülők#tanárok#tanító#temetés#temető#templombelső#templomépület#teológia#teológiai akadémia#teológiai fakultás#teológiai tanárok#testvérek#továbbképzés#unokák#vasárnapi iskola